Szia, Dávid vagyok.
És majdnem belehaltam
abba, amire
a legbüszkébb voltam.
Mesélhetnék rögtön a cégcsoportról, a 300+ cégről, a több ezer példányban eladott könyvről. De ez mind semmit nem mond el arról, miért csinálom, amit csinálok. Az igazi történet máshol kezdődik.
Mindig én voltam a jó tanuló
Kitűnő bizonyítványok, tanulmányi versenyek. Az a gyerek, akire mindenki azt mondja, sokra viszi. Aztán az egyetem végén, amikor már csak karnyújtásnyira volt a diploma, megbuktam egy vizsgán. Fél évet csúsztam. És a jó tanuló ott állt a semmi közepén.
Abban a fél évben a szüleim vállalkozásában dolgoztam. Fizikai munka. Hó, fagy, szél. A kezemben szerszám, a fülemben podcastek arról, hogyan építenek mások céget, életet, jövőt. Nem tudtam, mit akarok. Egyetlen dolgot tudtam biztosan: ezt nem fogom csinálni.
Elkezdtem keresni a kiutat. Így találtam rá a Facebook-hirdetésekre. Ez lett az én kitörési pontom: egy készség, amit senki nem adott, magamnak kellett megtanulnom. Erre épült később minden.
Három hét, ami után fel kellett nőnöm
2014-ben megismertem Grétit, a feleségemet. Én 21 voltam, ő 20. Három héttel azután, hogy összejöttünk, az élet olyan döntés elé állított, amihez hirtelen fel kellett nőnöm.
Maradtam. És ez volt életem legjobb döntése. Így lettem 22 évesen családapa.
Ma már azt is tudom, hogy ők ketten valószínűleg megmentették az életemet. Mert ha akkor nincs kiért hazamennem, még többet dolgozom, még többet keresek, és vagy beledöglök a munkába, vagy a pénz csinál belőlem valakit, akit ma nem szeretnék ismerni.
Négy évig még mindketten a szüleinknél éltünk. Úgy spóroltuk össze az első lakásunk önerejét, forintról forintra. Nulláról indultunk. Együtt.
Hajnali négykor kezdtem, éjfélkor fejeztem be
2017-ben egyedül elindítottam a BOOM Marketinget. Az első években dolgoztam annyit, amennyit ember csak bír. Hajnali ötkor keltem, hogy haladjak, amíg senki nem zavar. Napközben ügyfelek, este nyolctól megint munka, sokszor éjfélig. Hétvégén is.
És itt jön a csavar: élveztem. A növekedést, a pörgést, azt, hogy a semmiből épül valami.
Kétszer dolgoztam orrvérzésig. Szó szerint: arra lettem figyelmes, hogy csöpög az orrom vére a billentyűzetre. Akkor abbahagytam. Aznapra.
És tudod, mi a legdurvább? Büszke voltam erre. Én meneteltem elöl, én mutattam az irányt, én bizonyítottam mindenkinek, hogy meddig lehet elmenni. Azt hittem, ez a vezetés.
Kívülről ez siker volt. Cég, csapat, növekvő számok. Belülről egy verseny, amit nem lehetett megnyerni, mert a célvonalat mindig én toltam arrébb.
Egy hónappal a kislányom születése előtt
2023 elején felmondott a jobbkezem. Az az ember, akire évek alatt mindent ráraktam. Dokumentáció nélkül, rendszer nélkül, ahogy nőtt a cég. Egyik napról a másikra minden visszaszakadt a nyakamba. Megint 12-14 órás napok.
És pontosan tudtam, mit ígértem meg Grétinek.
Máté születésekor még az alapokat teremtettem elő, és a legnehezebb időszakot nagyrészt egyedül vitte végig. Lola előtt megígértem neki: most más lesz, most ott leszek. Erre tessék. Egy hónappal a szülés előtt ott ültem éjszaka a laptop fölött, ő meg megint azt élte át, hogy egyedül van.
Akkor mondtam ki a mondatot, amit azóta sem felejtek el: „Elég volt. Nem akarok csapatot építeni, nem kell nekem nagy cég. Visszamegyek egyéni vállalkozónak, lesz pár ügyfelem, és csendben eldolgozgatok.”
Komolyan gondoltam. Fel akartam adni.
A felismerés
Aztán lecsillapodtam, és feltettem magamnak a kérdést: mi romlott el valójában?
Nem az emberekkel volt a baj. Nem is a munka mennyiségével. Az volt a baj, hogy nem volt rendszer. Egy csapat szakértő voltunk, akik összedugták a fejüket és dolgoztak. De nem voltunk cég. Nem voltunk szervezet. Minden fejekben élt, a legtöbb az enyémben.
Elkezdtem megtanulni, amire addig senki nem tanított meg: hogyan kell céget építeni, nem csak munkát halmozni. Szerepkörök. Folyamatok. Dokumentáció. Rendszerek.
Közben megjelent a ChatGPT, és azonnal tudtam, hogy ez ugyanaz a pillanat, mint nekem anno a Facebook-hirdetések. Csatlakozott a testvérem, Bálint, és felépítettük az AI Boostot. Az első másfél év ott is bukdácsolás volt, mire kikristályosodott a módszer, amiből aztán több ezer példányban eladott könyv lett, és 300-nál is több magyar cég AI-átállása. 2026-ban pedig a cégeimből megszületett a LevelUp Group: az a szervezet, amivé a „csapat szakértő” végre cégként állt össze.
Aztán jött a nehezebb rész
Azt hittem, kész vagyok. Kívül rend lett. Belül nem.
2026 elején átvettem egy új építésű lakást. Befektetésnek vettük, egyedül mentem az átadásra. Aláírtam a papírokat, megkaptam a kulcsokat, és ott álltam a hatodikon, az erkélyen. Amikor elindultam ezen az úton, annak is örültem volna, ha egy ilyen lakásban valaha LAKHATOK.
És nem büszkeséget éreztem. Hanem szorítást. Ugyanazt a régi hangot: kevés. Mi van, ha elfogy? Mi van, ha nem lesz elég?
Lementem a kocsihoz, és elsírtam magam. Nem a lakás miatt. Hanem mert megláttam, hogy 31 éven keresztül ostorral hajtottam magam. Amikor rosszul ment, azért dolgoztam, hogy jobb legyen. Amikor jól ment, azért, mert egyszer majd biztos rosszul fog menni. Olyan főnöke voltam saját magamnak, amilyet senkinek nem kívánnék.
Ekkor kezdődött az utam másik fele: az önismereti munka. És ott értettem meg a legkeményebb igazságot ezen az egész úton: nem a piac volt a plafon, nem a csapat, nem a tőke. Én voltam a szűk keresztmetszet. Én álltam a cég növekedésének és a saját életemnek az útjában. És tök mindegy, mekkora a cég és mennyi a pénz, ugyanúgy túltoltam volna bármikor.
A cégemet elkezdtem úgy építeni, hogy nélkülem is működjön. Magamat meg úgy, hogy ne kelljen többé a munkába menekülnöm a saját életemből.
Grétiről
Ezt a történetet nem lehet nélküle elmesélni.
Nem volt előttünk jó példa arról, milyen egy jó kapcsolat. Sok mélypontunk volt. Volt időszak, amikor csak egymás mellett éltünk, és mindenki futtatta a saját, otthonról hozott automatizmusait. Volt, hogy a „randink” abból állt, hogy gyerekülést vettünk, és a kuka kihúzásáról beszélgettünk.
De bármi történt, egymás mellett álltunk. Ha kellett, önmagunkat háttérbe tolva húztuk ki a másikat. Szoktam mondani: többször megmentettük egymás életét, oda-vissza.
Ma már nem csak szeretjük egymást. Tanuljuk is: a jelenlétet, a randevúkat, azt, hogy férj és feleség legyünk, ne csak logisztikai társak. Erre az útra vagyok a legbüszkébb. Nem a cégekre.
Amit ma csinálok
Ma egy cégcsoportot vezetek, aminek az a dolga, hogy egyre kevésbé legyen szüksége rám.
És hogy ez működik-e a gyakorlatban? Korábban évente 10-30 százalékot nőttünk. 2026-ban több mint megduplázzuk az éves árbevételt, 300 millió forint fölé. Úgy, hogy a csapat létszáma közben alig változott. És nem csak a bevétel nőtt: a profitarányunk magasabb, mint korábban bármikor. Nem több emberrel. Rendszerekkel és AI-jal.
A BOOM Marketing rendszert visz a cégek marketingjébe. Az AI Boost a magyar vállalkozások AI-átállását vezeti végig. Amit tanítok, azt előbb mindig magunkon próbáljuk ki.
És közben azon dolgozom, ami igazán hajt: hogy a magyar vállalkozók ne csak céget, hanem életet is építsenek. Meg azon, hogy a következő generáció oktatása jobb legyen, mint amilyen a miénk volt.
Minden pénteken írok egy levelet. Nyersen, szűrés nélkül, a kulisszák mögül: mit tanultam éppen cégről, AI-ról, önmagamról. Ha magadra ismertél ebben a történetben, ott folytatódik.
Balogh Dávid
Céget és életet építek. Egyszerre. Ebben segítek neked is.
Egy levél választ el.
Minden pénteken megírom, amit a héten tanultam. Kezdd a következővel.